Ki ne ismerné hazánkban a pálinkát? Eme igen erős, bódító ital nem kis utat járt be napjainkig. Méltán lehetünk büszkék a magyar pálinkára, hiszen majdhogynem egyedülálló a világban, és erőssége miatt nem ritka, hogy gyógyszerként is emlegetik.

Mindenesetre érdemes vigyázni vele, de érdemes egyet-egy et megkóstolni, ha lehetőségünk adódik rá, hisz egy-egy magyar pincében igen ízletes, kiváló fajtákkal találkozhatunk.

A pálinka fogyasztása és termesztése nem régebbi időkre nyúlik vissza, mint őseink Kárpát-medencébe való vándorlásának idejére.

Árpád népe még keleti hazájában sajátította el a pálinkakészítés fortélyait. Kezdetben természetesen igen egyszerű eszközöket használtak szeszfőzésre, úgymint agyagból, nyírfából tákolt egyszerű lepárlókat. Az alkohol fogyasztása, fogyasztásának és készítésének célja is sokat változott az évezredek során.

A legrégebbi időkben kizárólag orvoslásra, gyógyszerként használták, főleg növényi kivonatai miatt jócskán tartalmazott tápanyagokat, de természetesen előszeretettel használták fájdalomcsillapításban is.

Honfoglaló őseink egyik kedvenc itala a kumisz volt, de ők még nem ismerték a desztillálás folyamatát, így nem ismerhették a karakumiszt, amit félelmetesen erős italnak emlegettek. Előszeretettel ittak kvászt, és persze bort.

Az első fennmaradt írásos emlék, amely megemlíti az alkoholt, 1332-ből származik, mikor is Károly Róbert köszvénye miatt megszakította hosszú utazását. Felesége a gyógyulás napjai során növények és gyógyfüvek alkoholos oldatával kúrálta férjét, aki hamarosan fel is épült, és tovább folytathatta utazását. Ezek az alkoholos oldatok valószínűleg borból készültek, de azt nem tudjuk sajnos, hogy hogyan jutottak hozzá.

Viszont abban biztosak lehetünk, hogy nem sokkal Károly Róbert betegsége után, a betelepített német lakosság már főzött pálinkát gabonából.

A XVI-XVII. században aztán különösen nagy népszerűségre tett szert a pálinkafőzés Magyarországon, már csak azért is, mert a nép meg akarta őrizni ezt az egyedülálló hagyományt. Ekkor még sok olyan gyümölcsből készítettek pálinkát, amik napjainkra már feledésbe merültek.

A XVI. században jelent meg először a törkölypálinka, egy századdal később pedig a legkedveltebb pálinka a szilvórium volt. Magyarország területe igen jó adottságokkal rendelkezett a különböző gyümölcsök termesztéséhez, az igazán jó pálinka alapja pedig az igazán jó minőségű gyümölcs volt.

Az 1800-as évek közepére nem kevesebb, mint 105 130 pálinkafőzdét számláltak Magyarország területén. Majdhogynem minden gazdaságnak, uradalomnak volt saját főzdéje. Az első világháború végéig a pálinkafőzés az egyik legjövedelmezőbb iparág volt.

A háború után azonban nagy változások léptek életbe, az 1920-as években az állam jelentősen korlátozta szesz előállítását. A pálinka és egyéb szeszesitalok előállítását az az évi termés mennyisége alapján határozták meg, és a korlátozások ellenére a ét világháború között a pálinka előállítás megháromszorozódott.

Az utóbbi években újra fellendült a pálinka fogyasztása és gyártása. Mindenki a házilag főzött pálinkára esküszik. A különböző gyümölcsökből készített pálinkák mai napig a magyar kultúra, hagyomány szerves részét képezi.